Folprint környezetbarát nyomda

Nyomdai termék
Nyomdai termék

Rendkívüli fontosságú és egyre többen ismerik fel jelentőségét. Ez pedig nem más, mint a környezetvédelem, ami iránt elkötelezett harcot vív a Folprint zöld nyomda is. A Folprint ugyanis tudja, hogy a nyomdai tevékenységek túlnyomó része jelentős környezetterheléssel jár,

ezáltal nem kevés energiát emészt fel úgy, hogy közben jelentős adag vegyi anyagot is felhasznál, ráadásul hatalmas mennyiségű papírra van szüksége. A Folprint zöld nyomda azonban egy olyan felelősségteljesen gondolkodó vállalkozás, ami a hazai nyomdák között elsőként vágott bele egy átfogó zöld programba.

Így ma már a napi rutinjuk része az újrahasznosítás illetve a FSC, vagyis a minősített papírok használata. Ennek köszönhetően működésük környezetkímélő, mindez pedig a modern gyártási technológiáknak köszönhető. Ezek mellett, munkájuk során ügyelnek arra,

hogy előtérbe helyezzék a környezetvédelmi szempontokat, mivel csökkentik a papír alapú kommunikációt, a fel nem használt nyomdai anyagokat begyűjtik és újrahasznosítják, a munka során keletkezett hulladékot pedig szelektíven gyűjti a nyomda.